A Honda A2-es jogosítvánnyal is vezethető 500-as triója új fényezésekkel és Euro 5-ös motorral folytatja pályafutását 2020-ban

  • A különleges színekben is megrendelhető CB500F, CB500X és CBR500R várhatóan ősszel érkezik az európai márkakereskedésekbe.
  • Mindhárom kivitel motorja megfelel az Euro 5-ös környezetvédelmi normáknak.
  • Az eltérő modellváltozatoknak köszönhetően vásárlók széles táborának lehet ideális a típus –az utcai, a kalandmotoros és a sportos átirat egyaránt rendkívül vonzó.
  • A CB500F, a CB500X és a CBR500R alkotta triumvirátus tagjaiból 92 ezer példányt értékesítettek a modellcsalád 2013-as bemutatkozása óta.

A CB500F, a CB500X és a CBR500R rendkívül közkedvelt a kezdő, valamint a haladó pilóták körében és népszerűségük valószínűleg a jövőben sem csökken majd, hiszen – a már ismert erényeiken túl – izgalmasabb grafikával, új színekkel és Euro 5-ös motorral készülnek lenyűgözni a vásárlóközönséget 2021-ben.

A meztelen CB500F két friss, vibráló tónussal vonja magára a figyelmet – a Candy Caribbean Blue Sea (kék) és a Candy Moon Glow Yellow (sárga) – amely kifejezetten passzol fiatalos megjelenéséhez. A sportos CBR500R esetében új grafikák és logók hivatottak elcsábítani a sebesség megszállottjait, egyszersmind felidézni a Honda motorsportban elért egyedülálló sikereit. Kedvezők a kilátásai a 2021-es CB500X-nek is, ugyanis magával ragadó formavilágát ezentúl piros, Africa Twinre hajazó segédváz teszi még látványosabbá.

A Honda felmérései szerint a különféle modellváltozatoknak igencsak eltérő a vásárlói köre. A CB500F esetében 46%, a CBR500R-nél 26 % a kezdő motorosok aránya, ráadásul előbbinél 30, utóbbinál 35%-uk fiatalabb 24 évesnél. Ez jól mutatja, hogy a páros milyen nagy sikerrel vonz be újoncokat a motorozás világába.

Ezzel szemben a CB500X-vevők 90 %-a már tapasztalt motoros, aki igen nagyra értékeli a – 19”-os első kerékre ültetett, nagy rugóutakkal és felegyenesedett üléspozícióval büszkélkedő – kompakt kalandmotor sokoldalú mivoltát, terepes megjelenését.

Bárhogy is, mindhárom gépben ugyanaz a félliteres, 47,6 LE-s erőforrás dolgozik. Ez a pörgős, egyszersmind takarékos motor kompatibilis az A2-es vezetői engedéllyel és a frissítésnek köszönhetően emissziója megfelel a 2020. január 1-én életbe lépett Euro 5-ös szabályozásnak, ami jóval szigorúbb az Euro 4-esnél. Jelentősen csökkent például a szén-monoxid-kibocsátás és 40%-kal mérséklődött a kipufogott szénhidrogének mennyisége. Mindemellett hatékonyabbá vált a kopogásérzékelő és a szilárd részecskék méretét is korlátozza a rendszer.

A CB500F, a CB500X és a CBR500R modellből nem kevesebb, mint 92 ezer példány fogyott 2013-as bemutatkozásuk óta. Azóta mindhárom gép kivívta a maga előkelő helyét a márka kínálatában: a CB500F 48%-os, a CBR500R 18%-os, a CB500X 33%-os részesedést vívott ki magának.

Ez persze nem csoda, elvégre kompakt méretükből és barátságos viselkedésükből fakadóan nyugodt tanulásra éppúgy ideálisak, mint önfeledt kanyarvadászatra, így kisebb (pl. 125-ös) és nagyobb motorról váltók számára egyaránt remek alternatívát jelentenek.